Kistolmács, Kistolmácsi
Tó
Kistolmács
községnek, mely Zala megye aprófalvas szerkezetéhez tartozik, már a régmúltból,
az 1200-as évekből maradtak fent írásos dokumentumai. A település a Bázakerettyét
és Letenyét összekötő útvonalon található, Letenyétől északra 7 km-re.
A falu varázslatos és érintetlen természeti környezetben várja az ide látogató,
pihenni és kikapcsolódni vágyó turistákat valamint kirándulókat. Az olajkutatások
következtében egy szeizmikus robbanás eredményeként egy bővizű forrás tört a
felszínre, melynek eredményeképpen Letenye és Kistolmács községek összefogásával
valamint vízügyi szakemberek bevonásával, az Erdőgazdaság építette a Jóléti Víztározót,
mely Kistolmács és a környék gyöngyszemévé vált.
A tó kiválóan alkalmas fürdőzésre, horgászásra. A tél beköszöntével SAJÁT FELELŐSSÉGRE
a téli sportok szerelmeseinek nyúlt remek kikapcsolódási lehetőséget. A Kistolmácsi
tó megléte jelentősen hozzájárult a település és a környék turisztikájának fellendüléséhez.
Itt a végállomása a csömödéri erdei kisvasútnak, mely nagy kedvence kicsinek
és nagyoknak egyaránt. A községet érinti az országos Kék-túra útvonal is, ezáltal
a bakancsos túrizmust kedvelők sokasága fordul meg itt. A térség mindinkább kedvelt
a kerékpárosok körében is, hisz a zalai dimbes-dombos táj változatos és varázslatos
környezetet biztosít a bringák és a természet szerelmesinek.
Bázakerettye
Nagykanizsától
30 km-re északnyugatra, erdővel határolt dombvidéken található a magyar olajipar
bölcsőjének nevezett Bázakerettye.
Itt végezték az ország első olajfúrásait és a kezdeti kudarcokat követően 1923-ban
találtak is olajt. Ma helyén emlékmű áll, melyet bárki megtekinthet, sőt az olajiparba
is nyerhet némi történelmi betekintést, a közelben található ízlésesen berendezett
kismúzeumban. Mivel a gyűjtő állomás jelenleg is üzemel, a látogatási szándékot
előre be kell jelenteni, igény esetén szakmai vezetőt is biztosítanak. Napjainkra
sajnos az egykoron virágzó olajkitermelés, mely a környékbeli emberek sokaságának
adott munkát, hanyatlik és leépítésre került.
A település sajátos és varázslatos arculatát, a táj és környék erdőségei, valamint
az amerikai olajmunkások számára kialakított épületek alakították. Manapság kirándulók,
pihenni vágyók sokasága keresi fel a közel 1000 fős települést. A Bázakerettyén
kialakított termálfürdő, a szomszédos települések sajátosságai (Kistolmácsi tó,
Erdei Kisvasút, Budafai Arborétum…) mind fokozzák a község vonzerejét.
A falu nagyságából adódóan rendelkezik saját pékséggel, iskolával, óvodával,
szociális otthonnal, önkormányzattal és egyéb más intézménnyel.
|
|
Budafai Arborétum
Eme
gyönyörű tájvédelmi terület alig 5 km-re található Kistolmácstól. Az arborétum
könnyedén megközelíthető autóval, kerékpárral illetve kijelölt erdei útvonalon.
A park kialakítása tökéletesen illeszkedik a környék adottságait kiaknázó turisztikai
törekvésekhez. Az 1950-es évek végén kialakított, több mint 40 hektáros terület
a kirándulók nagy kedvence. Az erdei ösvények, a mesterséges tó, a forrás, a
kialakított pihenők és esőbeállók, szalonnasütők ideális kirándulási lehetőséget
biztosítanak osztályoknak, pároknak, családoknak.
A Budafai Arborétum telepítése 1959-ben kezdődött. Az évek múlásával 220 fás
növény vált megismerhetővé - többségében fenyő, kisebb részben lombos fa illetve
cserje - a természet szerelmeseinek. A fajok szinte a világ minden részéről származnak
(Ázsia, Észak-Amerika…). A park, különböző természetvédelmi „kutatásoknak” (erdőgazdálkodás,
oktatás, fejlődéstani vizsgálat) szolgáltat lehetőséget.
Gyógy
és termálfürdők
A bázakerettyei termálfürdő
A
strand Kistolmácstól 3 km-re északra található. A közel 2000 főt befogadni
képes strandfürdő szezonális jelleggel várja a fürdőzni vágyókat május
végétől szeptember elejéig.
A termálfürdő egy hidegvizes, két melegvizes élménymedencével és egy pezsgőfürdővel,
valamint varázsaltos környezettel várja a látogatókat.
A letenyei termálfürdő
A
letenyei termálfürdő 7 km-re Kistolmácstól délre helyezkedik el. A kastélykert
parkjában lévő strand szezonális nyitva tartással várja strandolókat egy gyermek
és egy sportmedencével, valamint egy pezsgőfürdővel. Mindhárom medence a felszínre
törő 50 Celsius fokos vízre épült, így meleg vízzel vannak feltöltve.
A lenti gyógy- és termálfürdő
Kistolmács községtől Lenti 22 km-re található,
melyet akár az erdei kisvasúttal is felkereshetünk. A fürdő maga egy komplexum,
különböző szolgáltatásokat kínál. A wellness és gyógyászat, az energiapark
és szépségfarm az ide látogatók által igen kedvelt. Az évek folyamán nagy fejlődésen
átesett létesítmény szinte minden igényt ki tud elégíteni, legyen szó kicsiről
vagy nagyról, családokról vagy barátokról, esetleg az idősebb korosztály képviselőiről.
Erdei Kisvasút >>menetrend<<
A
Lentit, Csömödért és Kistolmácsot összekötő keskeny nyomsávú erdei
kisvasúttal évente több ezer ember utazik.
Az erdei kisvasút története már a régmúltba, az 1910-es évekbe visszanyúlik.
A vasútnak eme különleges formájának kialakítását Zalában az erdőgazdálkodás
és a fakitermelés ösztönözte. A zalai dombok között ez segítette az áruszállítást
és némi személyszállítást is bonyolított. Az idők folyamán a vasúthálózata
folyamatosan bővült, napjainkra több mint 100 km-es sínpálya került lefektetésre.
A teherszállítás szempontjából a hazai kisvasutak közül ma is a csömödéri vasút
a legforgalmasabb, évente több tízezer köbméter faanyag szállítását bonyolítja.
A személyszállítás számára évtizedekkel ezelőtt tették nyilvánossá a pálya
egy részét. Hazánkban nagyon sokan keresik fel kirándulás céljából ezt a keskeny
nyomsávú erdei kisvasutat, mivel a gyönyörű zalai dombok között kanyarog és
több nevezetességet (Vétyemi Ősbükkös, Kerka völgye…) érintve közlekedik.
|